Üdvözlök mindenkit! Gyermekkorom óta érdekelnek a rejtélyes dolgok, a természetfeletti jelenségek, a paranormális témák. Ide csak az kerül fel AMIKNEK ÉN JÁRTAM UTÁNA. Legalábbis megpróbáltam a legjobban. Akár személyesen eljutni a helyszínre, akár levelezéseken keresztül több információhoz jutni az esetekről.

2012. július 29., vasárnap

Szűz Mária jelenés Szentkúton

Magyarország egyik legismertebb Mária-zarándokhelye az Apostoli Szentek által 1252-ben kegyhellyé vált nyilvánított Szentkút. Nógrád megyében található, Mátraverebélytől nem messze. Szerencsére nem lakom messze tőle, autóval bő fél óra kiérnem a helyszínre, úgyhogy több alkalommal is meglátogattam a helyet, legutóbb ez év áprilisában és májusában.

A történet a következő röviden, majd bizonyos részleteit későbbiekben külön leírom. Szent László forrást fakasztott egy sziklában a lovával. Feltehetőleg 1095-ben egy mátraverebélyi pásztor néma gyerekével együtt őrizte a völgyben az uradalmi állatokat. A kisfiú lemaradt apjától mert vizet keresett, amikor is megjelent neki a Szűz Mária és rámutatott a forrásra. A fiú oltotta szomját, ivott a vízből, mire felnézett a jelenés már eltűnt majd furcsa bizsergés lett rajta úrrá: meggyógyult, tudott beszélni és apja után kiáltott. Az apa elképedt, majd híre ment a történetnek az egész környéken. Az apa továbbásta a mélyedést, melyből később egy kút lett s 100 évvel később már a hely megkapta a Szentkút nevet. A kutat szentnek nyilvánították, majd 1258-ban engedélyt kapott az apostoli Szentszéktől arra, hogy búcsújáró hely legyen.
1370-ben lebontotta a helyi vajda a község templomát majd újraépítette a ma is szép verebélyi templomot. Ezek után leégett, újjáépítették stb. Ekkor újabb csoda történt, a szentkút vizében aranykereszt ragyogott fel 1700-ban több hívő szeme láttára, melynek híre eljutott XI. Kelemen pápához is, aki kivizsgálta az esetet. Rá egy évvel több ezer embernek jelent meg A Szűz Mária trónján ülve kis Jézussal a kezében. Mindezek után az egyház felvásárolta a helyet és figyelemmel kísérte a történéseket. Ezután számos megmagyarázhatatlan csodálatos gyógyulás történt, melyet az itt vásárolható könyvben el is olvashatunk. Rokkantak, betegek százai gyógyultak meg állítólag.
Mikor áprilisban mentem elég kevesen voltak és sikerült egy pappal beszélgetésbe kezdenem a helyről és a jelenségekről. Szerencsére rendes is volt és el is kezdett mesélni, de tesóm félbeszakította bunkó módjára, hogy most már indulnunk kell haza.
A pap először is a remetékről kezdett el beszélni, ugyanis itt van kifelé a Nagymeszes-hegyen, dombon pár remete barlang is látható. Egy hegyi ösvényen haladva pár perc séta után ki is jutottam oda. Itt sziklába vájt barlangokat találunk bal oldaltájt, melyben egykor a remeték éltek. Az utolsó közülük, kinek neve Dobát Jozafát 1762 július 6.-án halt meg, s tudtommal a templom alatt van valahol eltemetve. Mivel mennem kellett csak ennyi információhoz jutottam csak, a pap pedig megígérte, hogy ha legközelebb jövök keressem fel, majd tovább meséli a történetet...egyébként a barlangok sajnos már tele lettek karcolva, firkálva így nemtudom, hogy eredetileg voltak-e vésetek a falakba amit a remeték készítettek avagy egy sem. Megnem erősített hírek szerint a remeték is tanúi voltak Mária jelenéseknek. Képek:

A májusi jövetelem totál ellentétje volt az előzőnek. Sokan voltak, felvonulást tartottak.
Nagyon sok zarándok, beteg és egészséges, idős és fiatal jött el a helyre. Sajnos a papot akivel beszéltem sehol sem láttam, a felvonulók között sem.

Miután elment a kis felvonulás megnéztem az 1932-ben megépített mesterséges "barlangot" a Szentkút búcsús hívek, amelynél imádkozni, gyertyát gyújtani és köszönetet szoktak mondani a Szűz Máriának. Az ez előtti téren szoktak misét mondani és leülni.

Ebben a kis kialakított barlangban a falon számos tábla mond köszönetet a Szűz Máriának amiért meggyógyultak és csodák történtek az emberekkel. Nagyon sok család mond itt köszönetet. Pár idézet a táblákról, melyeket lejegyeztem:
"Hálából Szűzanyának hogy megsegített minket"
"Higgyetek, ő meghallgattatott."
"Hálából fiunk gyógyulásáért." (+ a család neve)
"Szűz Anyának, mert megsegített."
"Örök hálából Szűz Máriának feleségem gyógyulásáért"


A barlang előtt még van egy kút is ahonnét a gyógyító víz jön, egy fal ahová szintén raktak emléktáblákat és egy emlék, mely az egyik természetfölötti jelenséget őrizte meg.

Ez olvasható rajta: 1085-92 között Szent László fakasztotta a forrást. A XI. században egy itt álló fa lombján megjelent a boldogságos Szűz Mária a kis Jézussal a karján és a forrás vizével meggyógyította a néma pásztor gyermeket. 1701-ben Nagyboldogasszonykor több ezren látták az Istenanyát szent fiával a karján Szentkút felett. 1720-ban Zakariás Mihály és Maák János remeték és a zarándokok, itt mennyei énekszót hallottak. "Ha valaki szomjazik, jöjjön hozzám, és igyon mindenki, aki hisz bennem...élő víz folyói fakadnak majd belőle. Ezt Jézus a lélekről mondta" /Jn.7,37-39/

Ezután az erdőnek vettem az irányt -melyet még a 14. században, a birtok tulajdonosa Vereb Péter vajda tisztította meg a környéket és az utakat- hogy megnézzem a forrásokat.
Útközben meg lehet tekinteni a Szent László Forrást és ugratásának helyét. A történet a következő: Szent László királyunkat (1077-95) a kunokkal való harc 1091-ben bekerítette az erdőben, bekerítették így a völgybe szorult vissza. Nem maradt más hátra minthogy átugorja az itteni kisebb szakadékot lovával, mely miután megtörtént a patkó nyoma felhasította a sziklát, és forrás jött fel belőle. Ez lett a Szent László forrás. A történet részletesen elolvasható ha rákattintotok a képre:

Az erdőben megtalálható a három forráskút, melyekből az állítólagos gyógyvíz folyik egy szép patakon át. A kutak nevei: Szent Imre, Szent István és végül Szentháromság. Igazán friss a víz, természetesen megmostam benne az arcom és ittam is, de mivel beteg nem vagyok így gyógyulni se gyógyultam tőle semmit, feltéve ha tényleg segít valamit is ez a víz a szervezeten.



Ezután visszamentem a templomhoz. Néztem, keresgéltem a papot akivel a múltkor beszéltem, de nem találtam. Nézelődtem a lakhelyeik környékén, mert vannak akik itt is laknak a melléképületben, akkor egy pont ajtót nyitott és kijött. Azt mondtam neki, hogy tudna-e nekem mesélni valaki erről a bizonyos jelenésről, mert cikket akarok írni róla. Persze nem mondtam meg, hogy ó csak nyomozok és érdekelnek a természetfeletti jelenségek XD Egyébként rendes volt, de azt mondta nem tud segíteni most mindenki elfoglalt az ünnepnap miatt, kb. senki sem ér rá, de sokat megtudhatok ha megveszem az árusoktól (azok is vannak kint) az erről szóló könyvet. Nem terveztem könyvet venni így még vártam és nézelődtem. Mikor vége lett a misének a templomban láttam, hogy bemennek egy másik pap után páran a hátsó szobába. Kivártam a sorom, majd a pap köszöntött és kérdezte mit szeretnék. Ismét elmondtam azt, amit a másiknak is, de sajnos ismét ugyanazt a választ kaptam. Úgyhogy sok sikerrel nem jártam. Annyi azért kiderült, hogy vannak korábbi kéziratok a jelenésről, sajnos nem a legrégebbiek és nem is az eredetiek, ugyanis a templomot többször felgyújtották annak idején a törökök. De levéltárakban fellelhetők korábbi források, csak sajnos nem itt. Legalább ez is egy kis plusz infó volt, ugyanis mindenképp látni szerettem volna valami korabeli eredeti kéziratot a csodáról, ami végül sajnos nem teljesült. Ez a pap is a könyvesbolthoz küldött végül..
A templomban látható freskókon is megörökítették a két csodás eseményt:
Fönt Szent László király vizet fakaszt a sziklából lovával, míg lent a néma pásztorfiúnak megjelenik Szűz Mária.

Összességében ennyit sikerült kiderítenem erről a csodáról és jelenésekről. Több mint a semmi, de még mindig nem elegendő. Sajnos én hülye nem jegyeztem meg pontosan mely levéltárakban őriznek kéziratokat erről, de ha jól emlékszem Egerben. Nem vagyok túlságosan hívő, de a családom az. De ezeket a jelenéseket egyszerűen nem tudom hova tenni és még csak el sem tudom képzelni, mégis mi a fene történhetett. Hiszem, hogy ennyi ember nem képzelődött, de nem hinném hogy Mária olykor olykor csak úgy natúrba megjelenik és ráadásul honnan jön??? ...de végül örülök, hogy ismét egy természetfeletti helyszínt látogathattam meg, ahol valami nagyon furcsa történhetett...